MAGUNKRÓL
A KABOLO MozgásMűvészeti Műhely 2010-ben kezdte meg működését. Célja a magyarországi artistaképzés népszerűsítése profi, sport és szabadidős célú tevékenységként.
2010-ben ennek első lépéseként Tatán a Talentum két tannyelvű Általános Iskola és Szakgimnázium valamint a KABOLO MMM együttműködésében elindult az első vidéki iskolarendszerű artistaképzés, majd 2012-ben Budapesten a TANEXT AKADÉMIA Szakgimnáziumban újabb iskolarendszerű artistaképző szak indult. A két intézmény tanulói végzésüket követően a nemzetközi cirkuszművészet szereplőivé váltak.
2019-ben nyitotta meg KABOLO MMM önálló képzőhelyét, az ATTRAKTÁR gyakorlótermet Budapesten (1181. Reviczky Gyula u. 5-15.), ahol elsősorban az artista műfajok (légtorna, akrobatika, egyensúly, zsonglőr) élményszerű, szabadidős és sport célú oktatására helyeződik a hangsúly.
2021. decemberében a KABOLO MMM oktatói és dr. Szakáts Ödön tanítványai megalapították a DR. SZAKÁTS ÖDÖN LÉGTORNÁSZKÉPZŐ SPORT- ÉS MOZGÁSMŰVÉSZETI Egyesületet.
OKTATÓINK
Murainé Szakáts Ildikó – a KABOLO MMM alapító cégtulajdonos ügyvezetője, artistaművész, testnevelő tantár, mesterpedagógus, tanfelügyelő, tanügyigazgatási és szakképzési szakértő
1978-ban végzett az Állami Artistaképző Intézetben artistaművészként (ma Baross Imre Artistaképző Szakgimnázium). Artista pályafutását akrobataként kezdte, majd néhány év múlva görgő egyensúlyozóként (rola-rola) folytatta. 1985-ben szerezte meg általános iskolai tanár diplomáját az egri tanárképző főiskolán, 2001-ben okleveles testnevelő tanári diplomáját a Testnevelési Egyetemen. Artista pályafutását 1976-ban, még az iskolai évei alatt kezdte meg, 1984-ben lett az Állami Artistaképző Intézet tanára, 1986-tól igazgatóhelyettese, majd 1989-től 2007-ig igazgatója. 2008-2010. között az államigazgatásban tevékenykedett tovább. A Nemzeti Szakképzési Intézetben a művészeti szakképesítések vizsga dokumentumainak készíttetése, koordinálása volt a feladata. 2010-től a KABOLO MMM alapításával a tatai Talentum Iskola, majd 2012-től a TANEXT AKADÉMIA artistaképzésének szakmai vezetője. 2015-ben tér vissza az Artistaképzőbe igazgatóként, amelyet nyugdíjba vonulásáig, 2020-ig vezetett.
Tanügyigazgatási és szakképzési szakértőként első sorban a magyarországi artistaképzés jogszabályi dokumentumainak készítése, koordinálása volt a feladata. Többek között a szakmai és vizsgáztatási szabályrendszer, a központi programok és kerettantervek, valamint az artista érettségi bizottság elnökeként az érettségi követelményrendszer kidolgozásának feladatai.
Ivu-Murai Beáta artistaművész, szakoktató
Sportszakmai életét szertornászként kezdte, melyet 13 éven keresztül űzött. Ez idő alatt többször is a válogatott kerettagja volt. Ezen felül felnőtt magyar bajnok ugráson. 2001-ben a Genti világbajnokságon a magyar csapat tagja. Később megszerezte az artista diplomáját az Állami Artistaképző Intézetben (jelenlegi Baross Imre Artistaképző Szakgimnázium). Ezt követően 14 évig artistaként dolgozott. (Magyarország, Anglia, Franciaország, Németország, Románia, Olaszország, Hollandia, Szlovákia) Köztük több mint 10 évig Európa legnagyobb utazó cirkuszánál, a 3 manézsos American Cirkusznál, Olaszországban. Többször fellépett a Fővárosi Nagycirkuszban és a francia Grenoble Fesztiválon.
A produkciók amelyekben szerepelt: csoport gumiasztal, orosz rúd csoport, erő emelő (tartó), silk , duo silk, karika, lovas zsoké, lovas iskola, luft balett (kötél balett), ugráló kötél, bungi-jumping.
Murai Noémi artistaművész, szakoktató
Kilenc évig versenyszerűen szertornázott, korosztályos magyar bajnok volt gerendán.16 évesen jelentkezett az Állami Artistaképző Intézetbe, ahol 2006-ban légtornászként végzett.
Artista pályafutását légtornászként úgynevezett Sitz szakágban kezdte, majd nővérével Murai Beátával erőemelő számmal szerepeltek több éven át Murai Sisters néven. Ezen kívül tanult kézen-egyensúlyozást, kötéltáncot, fellépett duó gurtnival, silkkel, kötél balettel nagyobb magyar és külföldi előadóművészeti produkciókban, mint a Fővárosi Nagycirkusz több műsora, az Állami Operaház – Macbeth előadása, Anglia – Halllifax színház, Franciaország – Wallygator Park, Hollandia – Royal Cirkusz.
2012. óta tanít a magyarországi artistaképzés több intézményében, így a TANEXT Akadémián, a tatai Talentum Szakgimnáziumban, és 2015-től anyaiskolájában a Baross Imre Artista Akadémián (korábbi Állami Artistaképző Intézet).
DR. SZAKÁTS ÖDÖN EGYESÜLETÜNK NÉVADÓJA
dr. Szakáts Ödön (1904. május 20. – 1992. június 15.)
Gyermek korától vonzotta a cirkusz és a tornasport világa. 1914-ben kezdett tornázni Kecskeméten. 1925-ben felvételt nyer a Testnevelési Főiskola legelső évfolyamára. 1926-ban főiskolai tornász bajnokságot nyer, mely címet további négy évig sikerül megvédenie. 1928-ban diplomázik a TF-en. Ezt követően Kecskeméten tanít, és a Kecskeméti Atlétikai Club vezetője lesz. 1936-ban a Torna Szövetség a tornász utánpótlás keret művezetőjévé választja. 1937-től Budapesten a Berzsenyi Dániel gimnáziumban tanít, ezzel párhuzamosan több tornászegyesületben edzősködik és versenyez is egyben. 1941-ben a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium szolgálatában, mint országos szakfelügyelő a fiú-középiskolák testnevelési szakfelügyelete a feladata. 1945-ben az I. kerületi állami tanítóképző intézetbe helyezik. 1949-ben a Fővárosi Tanács Oktatási Osztálya kinevezi a fővárosi középiskolák tanfelügyelőjévé. Nagyszabású torna és sportünnepélyeket rendez. Ezekből kiemelkedik a Népstadion avatóünnepsége 1953. augusztus 20-án, ahol négy számot tervezett. 1953-ban áthelyezik az ELTE testnevelés tanszékére, de mielőtt elvállalja találkozik az Állami Artistaképző Intézet igazgatójával, Baross Imrével, egykori tornász társával, aki éppen tanárokat toboroz az intézményhez. Gyermekkori álmai megvalósulását látja abban, hogy ha közvetve is, de megismerkedhet a cirkusz világával. Egyetemi tanári állását feláldozva a cirkuszművészetet választja. 28 évig tanít az Állami Artistaképző Intézetben, ebből 20 évet igazgatóhelyettesként. Számos világszínvonalú produkció kerül ki a keze alól, így a HUNOR és TIHANY nyújtó csoportok, a TÜNDE kötéltánc csoport. 1978-ban kapja meg a Testnevelési Egyetem Arany Diplomáját, 1988-ban Gyémánt Diplomáját.
Ez a hosszú életpálya egy olyan ember életét mutatja be, aki rendkívül széles látókörrel és sokirányú érdeklődéssel rendelkezett. Tanult cipészetet és szabászatot, rádiótechnikát, jogból doktorált, I. osztályú tornász és kiváló testnevelő, sportedző volt. Több könyv szerzője ill. társszerzője volt, rendszeresen cikkezett szaklapokban, több találmánya, újítása segítette a magyar sport és cirkuszművészet fejlődését. Készített több ezer koreográfiát sportrendezvényekre és artista produkciókhoz. Több mint ötven éves tanári pályafutása alatt több ezer tanítványa, sportolója volt. Tanította családja három generációját, így két testvérét, a fiát, és az unokáját. Nem csak a „hogyant”, de a „miértet” is elmagyarázta. Tanítási módszere következményeként számos tanítványa követte őt a sportedzői és cirkusztanári pályán. Bár szakmai körökben ismert volt, nem vált belőle igazi híresség. Sohasem volt számára fontos a rang, a hírnév, csak a feladatra, a teljesítményre koncentrált. Első sorban saját magas szintű elvárásainak akart megfelelni.
A dr. Szakáts Ödön Légtorna SE az ő szellemi munkásságának tisztelegve, kívánja végezni mozgásoktatói tevékenységét.